A szenderfélék egy 800 fajt magában foglaló lepkecsoport. A magyar "szender" nevet a nyelvújítás elemeként alkotta meg Frivaldszky Imre, mások "zúgólepkéknek" nevezték őket.

A "szender" szó egyszerre utalhat arra, hogy a legtöbb fajuk akkor kezd repülni, amikor a természet elcsöndesedik, elszenderedik - de arra is, hogy fajaik többsége nappal szendereg.

Az erőteljes testfelépítésű lepkéket sűrű szőrzet borítja.

Első szárnyaik keskenyek és hosszabbak, mint a hátsók.

A pödörnyelvük jól kifejlődött, egyes fajoké feltűnően hosszú.

Élőhelyei az üde vagy félszáraz lombos erdők, a mediterrán és havasalji cserjések, ritkábban a fenyvesek. A számára kedvező élőhelyeken nagyszámban nyíló virágai, gyönyörű virágszőnyeget alkotnak a lombfakadás előtti erdőben.

A rikító színű szenderhernyók az utolsó előtti testszelvény háti részén hátrafelé görbült "farszarvat" viselnek.

A trópusokon, ahol a szenderek a legnagyobb formagazdagságot érték el, feltűnően nagyméretű fajok is akadnak, például a brazíliai Cocytius antaeus szárnyának fesztávolsága megközelíti a 18 cm-t.

Nappal rendszerint fatörzsön vagy más alkalmas rejtekhelyen mélyen "szenderegve" pihennek és az esti szürkülettel élednek fel, de akadnak nappali lepkék is közöttük. Repülésük gyors, sajátos, surrogó hangot hallatnak közben. Hosszú pödörnyelvüket kinyújtva táplálkoznak néhány pillanatig lebegve egy-egy virág előtt.

Szokatlan módon bábozódnak, többnyire a földben kis üreget alakítanak ki maguknak, melyet néha növényi szövedékkel kibélnek. Csak kivételesen a bábozódnak a föld felett.

Kiváló röpképességük miatt több fajuk nagy területen terjedt el, így egy-egy faj néhány egymáshoz közelálló alfajával éppúgy lehet honos Amerikában, mint Ausztráliában, Ázsiában, Afrikában vagy Európában.

Arra nincs lehetőségünk, hogy a világon létező összes szenderfajt bemutassuk. Szándékunk csupán az, hogy a hazánkban megjelenő szenderekről egy rövid, képes, figyelem- és érdeklődést felkeltő ismertetőt tegyünk közzé.